Jó egy éve hallottunk utoljára az Aspark Owl nevű hiperautóról, amely forgalomba kerülés esetén egy csapásra teljesítményben és gyorsulásban is világelsővé válna. A legfrissebb hírek szerint pedig ez a pillanat már nincs is messze, a japán vállalat ugyanis 2021-re fordulva közölte: sikerült megállapodnia több kereskedéssel is, ahol így megkezdhetik a már gyártásban lévő, teljesen elektromos csúcskocsi értékesítését.

Némi keserű iróniával megállapíthatjuk, hogy nem túl jó dolog manapság autósnak lenni a világ legfejlettebb országaiban. Ott van például a „hagyományos” üzemanyaggal hajtott autók fokozatos kitiltása egyes városokból vagy városrészekből, mostanra pedig egyre több helyen nyúlnak a sebességhatár csökkentéséhez is, amit a sofőrök többsége értelemszerűen bosszúsan fogad. A legújabb ilyen hírek Belgiumból érkeztek, de a téma hazánkban is napirenden lehet.

Otthon szerelni egy autót nem isten ellen való vétek, még csak nem is bolondság. Ha valakinek ideje engedi, van műszaki érzéke és néhány szerszáma, tulajdonképpen egy határig miért ne tehetné. A saját kocsija, végül is azt csinál vele, amit csak akar, sőt. Szeretnénk hozzá némi segítséget adni az alábbiakban, 3+1 pontba szedve:

Az igazán kemény tél idén még várat magára, ez pedig lehetőséget ad az autósoknak, hogy – ha eddig elmulasztották volna – felkészítsék járművüket a zordabbá váló időjárásra. A teendők jelentős részével érdemes felkeresni egy profi szervizt, de a nem várt kellemetlenségek elkerüléséért sokat tehetünk néhány apróság észben tartásával is. Előbbiekkel kapcsolatban állunk rendelkezésükre – utóbbiakhoz pedig igyekszünk néhány hasznos tanácsot adni!

Minden korábbinál több részletet árult el a Mercedes-Benz arról, milyen teljesen elektromos modellekkel rukkolnak elő a közeljövőben. A friss bejelentés szerint a már egyaránt piacon lévő EQC szabadidő-autó és EQV kisbusz mellé 2022-ig további hat új típus érkezik. Ezek közül az EQB névre keresztelt kompakt crossover Kecskeméten készül majd.

A napokban bejárta a médiát a hír, miszerint az új Toyota RAV4 plug-in hibrid változata csúnyán leszerepelt a szakmai berkekben mérvadónak számító „jávorszarvas-teszten”. A kikerülési manőver során a szabadidő-autó jelentősen túlkormányzottá vált, még a lakott területen kívül megszokott sebességnél jóval alacsonyabb tempónál is. A japánok magyarázkodás helyett egyből léptek: a menetstabilizátor szoftverének frissítésével igyekeznek kiküszöbölni a problémát.

„Remélem, hogy ezúttal nem csak álmodok, mert korábban annyiszor elképzeltem már ezt a pillanatot.” Többek közt ezt nyilatkozta Sergio Perez, miután a mögöttünk hagyott hétvégén csaknem egyévtizedes Formula–1-es pályafutása első győzelmét aratta a Bahreinben tartott 1. Szahír Nagydíjon. A mexikói pilóta ezzel egy nem akármilyen rekordot adott át a múltnak. Kérdés, hogy ez a teljesítmény elég lesz-e ahhoz, hogy a most hétvégi szezonzáró után is a mezőny tagja maradhasson?

A Google bejelentette, hogy további 36 országban kap hivatalos támogatást az Android Auto rendszere, többek között Magyarországon is. Aki eddig is használta, most örömkönnyeket hullathat. Sokan azonban, akik esetleg régebbi autót vezetnek, (mert vannak még ilyenek hazánkban, elvégre az autók átlagéletkora 14 év felett van) vagy nem is tudják, mi ez, vagy nem is érdekli őket. Az első csoportnak szól ez a cikk.

Amikor meghalljuk a „brit tudósok megállapították” kezdetű mondatokat, sokunknak nevetni támad kedve, hiszen az utóbbi években többek közt olyan „nélkülözhetetlen” információkat köszönhetünk nekik, mint – blogunk témájánál maradva –, hogy a madarak a piros színű autókra piszkítanak legnagyobb eséllyel. A szigetország kutatói ezúttal nem kisebb tettre vállalkoztak, mint megállapítani, melyek a filmes történelem legizgalmasabb autós üldözései.