Tavaszi átvizsgálás: mire figyeljünk? (2. rész)

Tavaszi átvizsgálás: mire figyeljünk? (2. rész)

Legutóbbi cikkünkben már sok mindenre kitértünk, amit az autónkon tanácsos ellenőrizni vagy szakemberekkel ellenőriztetni így tavasszal. Már akkor is jeleztük, hogy mindez még messze nem minden, így most következzen a folytatás, azaz tavaszi jótanács-csokrunk középső darabja! A főszabály pedig ugyanaz, mint eddig: már egy kis odafigyeléssel is sokat tehetünk a biztonságunkért, de bőven akad olyan, amivel inkább érdemes felkeresni valamelyik szervizünket, hogy biztosan jó kezekben tudjuk kocsinkat. 

A különböző világítások vizsgálatára is érdemes tavasszal sort keríteni. Bár az elindulás előtti ellenőrzésüket a KRESZ-ben is előírják, a gyakorlatban ezt nem sokan teszik meg minden alkalommal, és tény, hogy ezek a lámpák a mai autókban már sokkal ritkábban mennek tönkre, „égnek ki”. Ezzel együtt, ha máskor nem, tavasszal érdemes körbejárnunk a kocsit, hogy minden lámpa működik-e. A féklámpa működésének ellenőrzésére megkérhetjük egy ismerősünket, amíg a fékpedált nyomjuk, ő megnézi, hogy minden világít-e. A belső világítás csak kényelmi eszköz, de a műszerfal világítására például érdemes figyelni, ennek cseréje szakmunka. Az apróbb belső, vagy jól szerelhető külső lámpákban mi magunk is cserélhetünk megfelelő izzót, praktikusan ugyanolyanra, mint amelyik tönkrement, a legtöbb benzinkúton tartanak a leggyakoribbakból.

Manapság azonban sok autótípus égője nehezen hozzáférhető, vagy csak szakismerettel lehet az elemek (és a kézfej) sérülése nélkül cserélni. Ezért ma már teljesen hétköznapi, hogy a tulajdonosok egy „egyszerű”, vagy annak gondolt izzócserével is műhelyeinkhez fordulnak. Ha pedig az autó Xenon, LED vagy lézertechnológiás fényszórókkal szerelt, illetve intelligens, automatikus fényszórókezelő-rendszere van, eszünkbe ne jusson(!) otthon javítgatni, mert sok százezres, de akár milliós károkat okozhatunk vele, típustól függően.

 

A gumiabroncsok cseréje, állapota szintén fontos pont az ellenőrzési listán, de egy perc alatt meglehetünk vele – már ami az ellenőrzést illeti. A nyomás látszik, ha nincs rendben, mert „lapos” a kerék, de az újabb autók vissza is jeleznek ilyen esetben. A minta vonatkozásában pedig a törvény minimum 1,6 mm profilmélységet ír elő, de a gyakorlatban jobb, ha legkésőbb 2-3 mm-es mélységnél cseréljük. Ez minden esetben a tapadásra van hatással, mégpedig nem száraz úton, hanem épp vízben, sárban, homokfelhordásnál, vagy amikor más gond van az útfelülettel.

Ha márciusban még téli gumi van az autón, nem baj, főleg, ha sokat mozgunk éjjel, amikor a nagyobb hidegek is rendszeresek. Április folyamán azonban érdemes a téli szettet lecserélni, mert nemcsak jobban tapad melegben – rövidebb a fékút–, de sokkal lassabban is kopik. Egy amúgy évekig használható, de fennhagyott téli abroncskészlet a nyár végére akár teljesen elkophat. Ha a téli és a nyári „gumikat” felnire szerelve tároljuk, otthon is lecserélhetjük, de legkésőbb kétévente ilyenkor sem árt centríroztatni. Ha nem így van, menjünk el a legközelebbi gumishoz, ő lecseréli, ellenőrzi, ez a legjobb megoldás.

 

A karosszéria állapotát nem tudjuk a garázsban, vagy a parkolóban helyreállítani, de az élettartamáért sokat tehetünk. Az első, hogy alaposan lemossuk a tél végén, kora tavasszal, amikor már nincsenek fagyok. Fontos, hogy a mosást alvázmosás is megelőzze, mert ilyenkor a lerakódott sós szennyeződéseket is el tudjuk távolítani, ezek az idő előtti rozsda meghatározó okai; még megszáradva is rombolják a karosszéria elemeit. Ha közben az oszlopok tövében, illetve a motorháztető alatt faleveleket, ágakat találunk, óvatosan azt is távolítsuk el, akár egy fogkefével, mert a rothadó levelek és a felgyűlt sár is a rozsda barátja. Ha ezt megtettük, és munka közben a karosszériát mindenütt hibátlannak találjuk, nyert ügyünk van. Ha azonban bárhol – különösen a kerékjárati íveken, az illesztéseknél, széleken, ajtóknál, zugokban észreveszünk rozsdásodást, illetve azt, hogy a festék felhólyagzott, jobb, ha záros határidőn belül felkeresünk egy karosszéria-műhelyt, mielőtt a jelenség elharapózik, és ameddig könnyen javítható, megállítható.

 

A futómű és a lengéscsillapítók működését nem könnyű otthon ellenőrizni, inkább csak következtethetünk rájuk. Ha menet közben bármilyen visszatérő és korábban nem tapasztalt búgást, kopogást, ropogást hallunk egyenesben vagy fordulásnál, az jellemzően futóműproblémát jelez. Ugyancsak erre gyanakodhatunk, ha az autó „húz” valamerre, a szokásosnál gyakrabban kell azonos irányban ellenkormányozni, az egyenesfutása nem megfelelő. A lengéscsillapító gondjaira utalhat, ha a kocsi hajlamos „elpattogni” kanyarban, nem tartja úgy az ívet, mint korábban, szokatlanul ráz, vagy éppen „hintázik”, hosszan „ringatózik” egy-egy úthiba után. Érdemes ránézni a lengéscsillapítóra (a kerék mögötti, közel függőleges rúd lesz az, a rugón belül, vagy külön), ha ütődés nyomát látjuk, vagy olajos, olajsáros kívülről, nézessük meg szervizben. Nem túl tudományos, de ad valami támpontot, ha erősebben lenyomjuk tenyérrel az autót a kerekei fölött (azért nehogy behorpasszuk!), majd hirtelen elengedjük. Ha egy vagy két föl-le mozgás után megáll, valószínűleg nincs nagy baj. Ha rugózik egy ideig, mielőtt megállna, megint csak vigyük szervizbe. Soha(!) ne cseréljünk otthon lengéscsillapítót, mert nemcsak sérülésveszélyes, de komoly szakmunka, ráadásul nem 1 alkatrészről van szó. Ha a lengéscsillapító hibás, a közvetlenül kapcsolódó alkatrészek is jó eséllyel cserések lesznek.

 

A futóművel egyébként akkor is érdemes foglalkozni, ha nem kell kicserélni benne semmit. Egy-egy „benézett” kátyú, ütés, goromba padkázás hatására a futómű bizony nagyon gyakran elállítódik egy szezon során, ezért legalább évente egyszer, praktikusan tavasszal érdemes beállíttatni a legközelebbi műhelyben. Nem nagy költség, de ha nem tesszük meg, egy idő után a gumik félrekophatnak, romlik az egyenesfutás és a tapadás, illetve az autó viselkedése megváltozhat, főleg kanyarban.

Hamarosan folytatjuk, sorozatunk harmadik, befejező részében a kipufogó- és fékrendszerről, az akkumulátorról, a klímaberendezésről és a pollenszűrőről lesz szó!