A Kia elektromos palettáján jelenleg az EV3, az EV5, az EV6 és az EV9 szerepelnek, melyekhez rövidesen az EV4 is csatlakozik, és ha minden igaz, már az EV2-re sem kell sokat várni. Aki még tudja követni a számokat és a felsorolást, annak hozzátesszük, hogy a nemzetközi sajtóban megjelent friss információk szerint a vállalat vezérigazgatója bejelentette egy belépőszintű modell (ha logikusan gondolkodunk, akkor vélhetően az EV1) közeljövőbeli érkezését is, amely forintban kifejezve a bűvös 10 millió forintos ár alatt nyithat majd. A CarXpert szervizhálózat mostani bejegyzésében egyrészt megpróbáltuk elképzelni, hogyan festhet majd a szóban forgó modell (lásd illusztrációnkat), másrészt pedig az ezzel kapcsolatos részletek megjövendölésére teszünk kísérletet.
Mint arra a bevezetőben kitértünk, a Kia jelenlegi elektromos kínálata főként nagyobb modellekből áll (ezek közül egyébként az EV6 és az EV9 is rövidesen megújul), márpedig ezek méretük (és áruk) alapján nem feltétlenül a tömegek számára készülnek. A cég ezért most új stratégiára vált: olcsóbb, kisebb, praktikusabb elektromos modelleket kíván bemutatni, kezdve az új városi EV-vel, amely egy kompakt, könnyen manőverezhető autónak ígérkezik, és olyan neves riválisok ellen szállhat harcba, mint a Peugeot e-208, a Renault 5 E-Tech vagy épp a VW ID.2. A fentieknek megfelelően a vélhetően EV1 néven érkező újdonság várhatóan nagy hangsúlyt fektet majd a letisztult dizájnra, a hatékonyságra, valamint a gyártási költségek csökkentésére.
A műszaki adatokról egyelőre kevés konkrétum ismert, de a cél ma már nem nagyon lehet más, mint hogy egyetlen feltöltéssel legalább 300-400 kilométert meg tudjon tenni a jármű, miközben az ára 25 000 euró alatt maradhat. Ezzel a Kia nemcsak a vásárlóknak kínálhat elérhető(bb) opciót, hanem a többi gyártót is árversenyre kényszerítheti ebben az egyre felkapottabb szegmensben. Az új villanyautó az E-GMP platform egyszerűsített változatára épülhet, és meglepő volna, ha a fejlesztők nem az elsőkerék-meghajtás mellett tennék le a voksukat, mint ahogy az is szinte biztosra vehető, hogy az indulómodelltől kár volna várni a „nagyobb testvéreinél” látott 2-300 lóerős teljesítményt.
A premier pontos idejét egyelőre homály övezi, a beszámolók szerint jelenleg csak annyit tűnk garantáltnak, hogy a Kia EV-széria legkisebb tagja még az évtized vége előtt az utakon lesz. Aki pedig esetleg amiatt aggódna, hogy innentől a gyártó fókusza teljes egészében a villanyautókra kerül, megnyugtatjuk, hogy az említett friss híradásokból egyértelmű az is, hogy a márkánál a hagyományos modelleknek és a hibrideknek (köztük a ma még ritkaságszámba menő hatótávnövelős technológiának) is jelentős szerepet szánnak a belátható jövőben.