Kezdetben valának a terepjárók, melyekben a gyártó mindent a terep járásának rendelt alá. A differenciálzárak száma három, a has magasra húzva, az abroncsok bütykösek. Jó esetben csörlő, spéci emelő, homokrámpa, minimum egy pótkerék, de jobb, ha több.

Már nem újdonság, hogy az utóbbi időben egyre több kínai gyártó veszi célba az európai piacot, méghozzá jelentős részben az errefelé egyre keresettebb villanyjárművekkel. Az egyik legfrissebb próbálkozás a Dongfeng óriásvállalat nevéhez fűződik, amely a minap bejelentette, hogy a Nammi Box nevű, tisztán elektromos városi kisautóját elérhetővé teszi a kontinensünk több országában is. A Carxpert szervizhálózat aktuális írásában a többek közt a Citroën e-C3 vagy épp a közelgő Fiat Grande Panda EV vetélytársának szánt kocsit vesszük górcső alá.

Az elektromos autók tömeges elterjedésének egyik gátja (persze a borsosabb áruk, a korlátozott hatótáv és a foghíjas töltőinfrastruktúra mellett), hogy az ilyen járművek újratöltése jóval tovább tart, mint egy benzines vagy dízeles kocsi megtankolása. Ebben hozhat jelentős előrelépést a kínai Zeekr márka minap bejelentett innovációja, amellyel a tesztek alapján alig 10 perc alatt csaknem 500 kilométer megtételére elegendő energia juttatható az akkumulátorba. A Golden Battery néven emlegetett megoldás a kevesebb mint egy éve bemutatott Zeekr 007 (képünkön) villanyszedán frissített változatában debütál majd. A hírrel kapcsolatos tudnivalókat a Carxpert szervizhálózat aktuális írásában foglaltuk össze.

A minap hivatalosan bejelentették, melyik új modelleknek van esélyük megnyerni idén a rangos, éppen 60 évvel ezelőtt alapított Európai Év Autója díjat. A mostani listán még nem kevesebb mint 41 jármű szerepel, és bár a felhozatal meglehetősen színes, a névsor azért összességében hűen leképezi napjaink iparági trendjeit. A jelenleg még meglehetősen bő jelölti körből leszűrhető információkat, érdekességeket próbáljuk összefoglalni a Carxpert szervizhálózat aktuális cikkében.

Nem olyan régóta van jelen az utakon a Lexus LBX, ami konkrétan egy „Yaris Cross Jimmy Choo cipőcskében”. Biztos sikeres lesz, hiszen SUV, minőségi és mégsem „csak” egy Toyota, hanem Lexus, ugye. A Toyota néven árult verzió ára 9 és 15 millió között van, míg a Lexus változatot 12,5 és 15,5 között vihetjük haza. További extrák persze mindkettőbe kérhetők, valamint engedményeket is kínálnak a kereskedők, de a jelenség akkor is meglepő, a két modell ára nagyon közel került egymáshoz, miközben a Lexus beltere, szolgáltatásai láthatóan igényesebbek, legalábbis a platform adta szabadságon belül. Úgy tűnik, mostanra annyira megdrágultak az autók, hogy a Toyotát olcsóbban, a Lexust meg drágábban nem tudják adni, persze nem szemérmességből, hanem mert félő, hogy nem lenne rá vevő, hiszen ebben a kategóriában már bőven van mozgástér. Innentől az a csoda, ha valaki nem a Lexus változatot választja, hiszen akinek van 10 milliója autóra, annak jó eséllyel lehet 12 is.

A napokban egy holland autókereskedés weboldalán átszámítva csaknem egymilliárd forintos áron bukkant fel egy 37 éves autó, amely ez idáig mindösszesen 991 kilométert futott. Ennek fényében nem nehéz kitalálni, hogy egy igazi ritkaságról, jelesül egy Porsche 959-esről van szó. Ez a nem mindennapi „vételi lehetőség” jó apropót szolgáltat arra, hogy a CarXpert szervizhálózat aktuális cikkében felelevenítsük a különleges és több szempontból is jelentős típus történetét.

Egy ideje tudvalevő, hogy a bő fél évvel ezelőtt megújult Dacia Dusternek jövőre érkezik egy nagyobb változata, méghozzá Bigster néven. A napokban aztán felröppent a hír, hogy a Renault Csoport pénztárcabarát járművekért felelős márkájának SUV-palettája nemcsak felfelé, hanem lefelé is bővül majd. Az egyelőre ismeretlen nevű új modell a rövidesen nyugdíjazandó Sandero Stepway helyét veheti át, elődjéhez képest várhatóan több szabadidő-autós vonással felvértezve. A CarXpert szervizhálózat aktuális cikkében a projekttel kapcsolatos eddigi tudnivalókat gyűjtöttük össze.

A minap összesített statisztikák szerint a 2024-es év első hat hónapjában 63 331 új autót regisztráltak Magyarországon, ami nagyjából 12%-os emelkedést jelent az előző esztendő első feléhez (56 594 db) képest. A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) által az MTI-hez eljuttatott adatokból ezenkívül is számos érdekességeket ki lehet olvasni – ezeket kíséreljük meg röviden összegezni a CarXpert szervizhálózat mostani írásában.

Hosszú évek óta élünk együtt a különböző, leginkább biztonságtechnikai rendszernek hívott kütyükkel az autókban. Ilyen például a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, ami nemcsak szól, hogy „helló, haver, az utat nézd”, de mint egy oktató, bele is rángat a kormányzásba, akkor is, ha csak az ideális íven haladnál a középvonal helyett. Ugyanilyen megosztó jelenség egyébként az automata vészfékező, a táblafelismerő rendszer, a sebességhatárokat automatikusan betartó megoldás, aminek néha fogalma sincs, hogy az általa vélelmezett táblát már rég feloldotta egy kereszteződés vagy egy félig kitakart feloldótábla. Természetesen mindezen megoldások máskor meg jól működnek, és akár baleseteket, károkat előznek meg, vagy csak kényelmesebbé teszik a sofőr életét.