Ha igaznak bizonyultak volna azok a jóslatok, amelyeket az önvezető autózás gondolatának első megjelenésekor hallottunk, akkor mostanra kis túlzással már mindenki (aki akar) elengedett kormánnyal, hátradőlve ülhetne (netán alhatna) a sofőrülésben. Ehhez képest látszólag nem túl gyors a fejlődés ilyen téren – bár az autóipari vállalatok mentségére szóljon, hogy ennek legalább annyira szabályozási okai vannak, mint technológiai. A friss hírek szerint azonban most egy jelentősnek mondható áttörést következett be ilyen téren!

Egyre több jel utal arra, hogy a belsőégésű motorok napjai meg vannak számlálva – igaz, a hagyományos erőforrásokkal felszerelt új autók eladására vonatkozó tilalom pontos kezdetét illetően nagy a szórás az egyes országok között. Az Európai Unióban a legutóbbi információk alapján jelenleg a 2035-ös céldátumot mérlegelik, Norvégiában viszont már 2025-től csak zéró (helyi) károsanyag-kibocsátású járműveket lehetne értékesíteni. A trendek alapján pedig könnyen lehet, hogy ehhez ott tilalomra se lesz szükség: a piac megoldja maga a dolgot!

A címben szereplő kifejezést ezúttal szó szerint kell érteni, hiszen amikor legutóbb kaptunk egy kis ízelítőt a svéd luxusgyártó közelgő modelljéből, még egy hatalmas textildarab takarta – ezt „rántották le” most egy újabb fotózás kedvéért. Ha figyelembe vesszük napjaink autóépítési trendjeit, akkor nem igazán volt meglepő, hogy egy teljesen elektromos SUV rejtőzött a takaró alatt. Íme, néhány információ, amit jelen állás szerint tudni lehet a várhatóan jövőre debütáló kocsiról!

A hazai személyautó-állomány magas. 1960-ban 30 ezer személyautó gurult az utakon, 1980-ban 1 millió. 1991-ben 2 millió, tavaly majdnem 4 millió. Vagy alacsony? 2018-ban 100 főre Belgiumban 676 autó jut, Lengyelországban 617. Magyarországon 373 (utolsó 3 hely egyike az EU-ban), de Koszovóban csak 94. Mi a sok?

A Ferrari három évvel ezelőtt indította útjára az Icona elnevezésű sorozatot, amelynek már az alapötlete – vagyis, hogy évtizedekkel ezelőtti, legendás modelljeik formavilágát vegyítik a modern technológiával – is meglehetősen nagy kasszasikert ígért. Ennek megfelelően az első két fecske, a Monza SP1 és SP2 nem is okozott csalódást, a napokban pedig a mugellói versenypályán leleplezték a széria harmadik tagját, a Daytona SP3-at is!

Először olvasva a hírt, miszerint a Toyota Corollából a minap készült egy „50 milliós kiadás”, néhányak lelki szemei előtt talán egy rengeteg extrával ellátott, innovatív technológiai megoldásokkal teletűzdelt, exkluzív kocsi jelenik meg. Az autóipar történetében jártasak azonban tudhatják, hogy a Corolla esetében az 50 milliós szám más értelmet is kaphat: éppen idén készült el a „félszáz-milliomodik” darab a típusból, a japán gyártó pedig most ezelőtt a mérföldkő előtt tiszteleg az ünnepi modellekkel.

A Citroën DS modellek mindig is a francia elnökök kedvenc hivatali autói közé tartoztak, népszerűségük pedig kitart most is, hogy a DS immár önálló márkaként működik. Emmanuel Macron 2017-es beiktatásakor a DS 7 Crossback SUV speciálisan neki készített, Présidentiel változatában tűnt fel, a napokban pedig már ennek továbbfejlesztett, Élysée névre keresztelt verziójával vett részt az első világháborút lezáró fegyverszünet évfordulóján tartott megemlékezésen.

Ha egy használt autót csaknem kétszer annyiért kínálnak eladásra, mint amennyibe újként került, az azért meglehetősen gyanús. A „rejtély” egyik kézenfekvő megoldása, hogy a szóban forgó kocsi egy hírességé volt, ami, mint tudjuk, alaposan felsrófolja bármilyen tárgy árát. Így van ez azzal a most áruba bocsátott 2016-os évjáratú Porsche 918 Spyderrel is, amit korábban a Jamiroquai együttes frontembere, Jay Kay vezetett. Kicsit elmélyedve a plug-in hibrid sportkocsi részleteiben ráadásul azt mondhatjuk: a német autógyártó remekműve kis túlzással a „híresember-szál” nélkül is megérheti a mintegy félmilliárd forintos vételárát.

A minap hivatalosan is bejelentették a Bugatti-Rimac vegyesvállalat létrejöttét, azaz a jól csengő nevű francia sportkocsigyártó és az innovációjáról ismert horvát műhely egyesülését. A lépéssel mindkét márka nyerhet: a Rimac a Volkswagen-csoport „hátszelével” vetheti meg még inkább a lábát az autóiparban, a Bugattinak pedig kimondottan jól jön az új partner tapasztalata a szuperautóik elkerülhetetlennek tűnő, „elektromos fordulata” előtt.