Néhány napja leplezték le a Mercedes SL osztályának valaha készült legerősebb változatát, a plug-in hibrid technológiával felvértezett AMG SL 63 S E Performance modellt. Az 1950-es években megszületett SL rövidítés eredetileg a német „Sport-Leicht”, azaz „Sportos, Könnyű” kifejezéseket takarta, márpedig a sportosságot ettől az autótól sem lehet elvitatni. A könnyű mivoltját viszont annál inkább, mostanra ugyanis kiderült, hogy a nyitott tetejű kocsi jóval több mint 2 tonnát nyom. Ennek apropóján a carXpert szervizhálózat friss cikkében a „félig megtévesztő” nevű újdonságot vesszük górcső alá!

Épp a közelmúltban derült ki, hogy a General Motors visszatér az európai piacra, méghozzá az Észak-Amerikában már tavaly óta az utakon lévő, tisztán elektromos luxus-szabadidőautóval, a Cadillac Lyriq-kel. A bejelentés óta mifelénk is érdemes jobban odafigyelni a GM prémiummárkájával kapcsolatos hírekre – márpedig a Cadillac mostanság eléggé belehúzott! Néhány hete a belépőmodellnek szánt Optiq-ot, a napokban pedig a „házi villanytápláléklánc” második pozíciójába érkező Vistiq-et (képünkön) leplezték le! A carXpert szervizhálózat mostani írásában ezekről ejtünk néhány szót.

A minap a Toyota a brüsszeli Kenshiki Fórum nevű eseményen árult el új részleteket arról, mire számíthatnak az európai vásárlók a márkától a közeljövőben. Az uniós szabályozás tendenciáit látva nem meglepő módon a fókuszban (náluk is) az elektromos átállás lesz, amiről rövid távon új villanymodellek, kicsit messzebbre tekintve pedig innovatív akkumulátortechnológiák gondoskodhatnak majd. A carXpert szervizhálózat aktuális bejegyzésében a most beígért újdonságokat vesszük röviden górcső alá.

A címben szereplő idézet a Biblia 3. sorából való, azaz már a Teremtő is fontosnak tartotta a megfelelő fény- és látási viszonyokat, pedig rajta kívül elvileg még semmi nem létezett, aminek szeme lenne. A viccet félretéve, klassz lenne, ha a világ autósainak is ez válna az egyik jelmondatává, mert elkerülni, figyelembe venni, kivédeni, felkészülni stb. csak arra tudunk, amit látunk, amiről tudomásunk van. A carXpert szervizhálózat aktuális cikkében ezzel kapcsolatban osztunk meg néhány gondolatot.

Az XPeng a „bejáratottabb” kínai autógyártók közé tartozik Európában: első modelljük már 2021-ben debütált a kontinensen, és épp a közelmúltban jelentették be, hogy az eddigi 4 mellett további itteni országokban is elérhető válik a palettájuk. Éppen ezért idővel a hazai vásárlók számára is érdekessé válhat legújabb kocsijuk, a minap hivatalosan bemutatott X9 nevű, tisztán elektromos, három üléssoros egyterű. A carXpert szervizhálózat aktuális bejegyzésében erről az újdonságról lesz szó!

A Toyota a minap hivatalosan is bemutatta a több mint 40 éve az utakon lévő, népszerű négyajtós szedánja, a Camry vadonatúj változatát. Az egyik legfőbb újdonság, hogy a kilencedik generációjába lépő autó végleg maga mögött hagyja a V6-os motorokat, és most először kizárólag hibrid hajtással lesz kapható – igaz, mifelénk, ahol 2019-ben bukkant fel újra a típus, már eddig is ez volt a helyzet. A carXpert szervizhálózat friss cikkében sorra vesszük, mit érdemes még tudni a japán óriásvállalat történetének második legkeresettebb modelljének új verziójáról.

A napokban több, egymással összefüggő, de külön-külön is érdekes hír is érkezett a Ferrari háza tájáról. A maranellói cég először arról számolt be, hogy az idei esztendő harmadik negyedévében újabb rekordokat döntöttek az eladásaik, ráadásul egy elsőre meglepő mérföldkőhöz is elért a vállalat: az említett időszakban több hibrid autót értékesítettek, mint kizárólag hagyományos motorral felszereltet. Röviddel ezután pedig a vezérigazgatójuk a rendelési dömping amolyan „árnyoldalaként” elárulta, hogy a gyártókapacitásaik már most le vannak kötve egészen 2025 végéig, vagyis aki most dönt egy új Ferrari vásárlása mellett, az – hivatalosan – legkorábban 2026-ban juthat hozzá saját példányához. A carXpert szervizhálózat mostani írásában kissé bővebben is kifejtjük a fentiekkel kapcsolatos tudnivalókat.

A gumitárolás és -csere sokaknak jelent komoly logisztikai problémát, míg mások felesleges „lehúzásnak” érzik. Így vagy úgy, de az autós társadalom nagy része évente kétszer elviseli a procedúrát, kivéve, akik nem, ugyanis nálunk nem kötelező. Bár minden évben elhangzik néhány tanács, a carXpert szervizhálózat friss írásában is áttekintjük, hogy mit, miért és tényleg kell-e?

A szokásosnál kicsit hamarabb, bő 5 év után teljesen megújul a BMW terepkupéja, a 2018 óta az utakon lévő X2. Azok után, hogy a kocsi a hagyományos meghajtású változatok mellett 2020 óta plug-in hibrid verzióban is elérhető, már senkit nem ért váratlanul, hogy a minap hivatalosan bemutatott második generációnál debütál a tisztán elektromos modell. De ezenkívül is számos érdekességet tartogat az újdonság, amiket a carXpert szervizhálózat mostani bejegyzésében igyekeztünk összegyűjteni.