A Toyota 2025 tavaszán lépett a nyilvánosság elé a C-HR+ nevű ötajtós kupé-SUV végleges változatával, a kocsi pedig néhány hónappal ezelőtt több európai ország kereskedéseiben is megjelent. A minap Magyarország is belépett ebbe a sorba, így itt a legfőbb ideje, hogy a CarXpert szervizhálózat aktuális bejegyzésében összegezzük a tisztán elektromos crossoverrel kapcsolatos tudnivalókat!
Kezdjük azzal, hogy a japán gyártó már 2022-ben megmutatta a koncepcióterveit a szóban forgó autónak, amely akkor még bZ Compact SUV „munkacímen” futott. A jelek szerint az óriásvállalat döntéshozói időközben úgy döntöttek, hogy a márka újonnan fejlesztett villanyautói számára létrehozott bZ előtag helyett inkább egy már bejáratott nevet vesznek elő – így lett az újdonság a 2016-ban megismert, 2023 óta már a második generációját taposó, eddig hibrid és plug-in hibrid verziókban készülő C-HR 100%-ig villanyos testvére.
Legalább is „papíron”, hiszen a C-HR+ messze nemcsak a hajtásláncában különbözik névrokonaitól, hanem például a méreteiben is: a maga 4,52 méterével 16 centivel hosszabb, illetve 4 centivel szélesebb (1,87 méteres) és 5 centivel magasabb (1,59 méteres) a korábbi C-HR-eknél. Teljesen elektromos autó lévén pedig azt szinte említeni sem kell, hogy ezzel párhuzamosan jóval súlyosabb (kiviteltől függően átlagosan 400 kilogrammal) is elődeinél.
A Toyota első igazi villanyautójához, a bZ4X-hez (vagy épp a Lexus RZ-hez) hasonlóan az e-TNGA platformra épülő szabadidő-autó nemzetközi palettáján három különböző variáns szerepel. Ezek közül az 1 villanymotorral ellátott, 167 lóerős, elsőkerék-meghajtású C-HR+ számít az alapmodellnek. Ebben egy 57,7 kWh-s akkumulátor kapott helyet, mely a tapasztalatok szerint nagyjából 450 kilométeres hatótávot eredményez. Az egymotoros konfigurációnak létezik egy erősebb (224 lóerős) és kitartóbb (a 77 kWh-s aksijának köszönhetően újratöltés nélkül akár 600 kilométer megtételére is képes) verziója is.
A csúcsot pedig a 2 villanymotorral felvértezett, 343 lóerős, összkerekes változat jelenti, amely 5,2 másodperc alatt gyorsul fel 0-ról 100 km/h-ra, ezzel – természetesen a GR Supráktól eltekintve – az egyik legdinamikusabb sorozatgyártású Toyotának számít. Ennél a kiadásnál szintén a nagyobb akkupakk az alapértelmezett, ám értelemszerűen a nagyobb teljesítmény érdekében némi áldozatot kell hozni a maximális hatótávot (kb. 525 kilométer) illetően.
Érdekesség, hogy a két japán vállalat együttműködése révén akárcsak a már említett bZ4X, a C-HR+ is rendelkezik egy Subaru-ikertestvérrel, amely az Uncharted („Felderítetlen”) nevet kapta, és szintén célba vette az európai piacokat. Nem titkoltan a mi kontinensünk a fő „vadászterülete” a Toyota újdonságának is: a világ első számú gyártója tavaly rekordot jelentő, 1,2 millió autót adott el ezen a földrészen, amelyen idén úgy akar túltenni, hogy közben a tisztán elektromos modellek értékesítésen belüli arányát is jelentősen növelné. E célkitűzés elérésének lehet az egyik fő letéteményese tehát a C-HR+, amely az interneten található információk alapján hazánkban az alapmodelltől a csúcsvariánsig 17-22 millió forintos áron startol.