Azt mondják, hogy minden ország sorsát meghatározza a saját földrajza. Hogy ez mennyire igaz, nem tudjuk eldönteni, mert látunk nagyon hasonló adottságú országokat nagyon eltérő történelemmel, illetve nagyon különbözőket nagyon hasonló sorssal. Az autóhasználati szokásoknak mindenesetre valami köze mégiscsak kellene hogy legyen a földrajzhoz, hiszen az autó közlekedési eszköz, így nem közömbös, hol közlekedünk vele, nem igaz? Hát... nem egészen. Bár nagyon kézenfekvő lenne, de nekünk mégis úgy tűnik, hogy az autós kultúrát messze nemcsak a földrajzi adottságok befolyásolják, illetve azok talán a legkevésbé. Az ördög, mint mindig, a részletekben lakozik, ezeket próbáljuk felfejteni a Carxpert szervizhálózat friss cikkében, persze a teljesség igénye nélkül.
Amerika tágas és hatalmas, tele kövér emberekkel, sok kőolajjal, Japán meg kicsi és zsúfolt, alacsony, vékonyka lakói vannak, energiahordozók nélkül. Ezért az előbbiben nagy, V8-as batárok, míg az utóbbiban aprócska kei carok futkosnak az utcákon. Ugye, milyen logikus? Lám, mit tesz a földrajz.
Kezdjük a legelemibb közhelyekkel: a japán férfiak átlagos testmagassága 171,4 cm, az amerikaiaké 176,4 cm. A különbség öt centi. Ezt a vonalat érdemes elengedi, nehogy már ez számítson. Az elhízottak aránya beszédesebb, az USA-ban majd 70%, míg japánban csak 4,5%, de azt ugye nem gondoljuk, hogy egy ország autóit a kövér embereknek gyártják. Ami a zsúfoltságot illeti, az már közelebb áll az igazsághoz, ahogy a kőolajhoz fűződő viszony is. Amerikában csak 38 ember jut 1 km2-re, míg Japánban 10-szer ennyi, illetve az USA ‒ bár elsősorban nem erről híres ‒ a világ legnagyobb kőolajkitermelője. Nemcsak a saját fogyasztását fedezi, de exportál is, míg Japán 99%-ban importra szorul.
Ugyanakkor, bár Amerikát tényleg a nagy kocsikkal azonosítják, ha valaki járt már kint, látta, hogy ennél azért jóval színesebb az utcakép. Tényleg van egy csomó nagy jármű is. Ugyanígy Japánban tényleg sok az egészen kicsi, már-már számunkra is játékautónak tűnő alkalmatosság. Viszont Amerikában egyre kevesebb a tényleg amerikai autó, helyettük a japánok és a koreaiak gyártanak nekik „full size” kocsikat, de a többség teljesen normális, Európában is hétköznapinak számító autóval jár. Egyrészt, mert a nagy kocsik ott is drágábbak, sokat fogyasztanak és nem mindenki gazdag. A másik oldalon a gazdagok Japánban sem kei autókkal járnak. Az ennyire kicsi kocsik inkább vidéken, illetve a legzsúfoltabb, legszűkebb utcákban jellemzőek, és gyakran a szegényebbek használják ezeket a jelentős adókedvezmények és fenntartási költségek miatt. Nem véletlen, hogy a nagyvárosok legzsúfoltabb, de leggazdagabb negyedeiben sokkal nagyobb és sokkal erősebb kocsikkal találkozni. Hogy mást ne mondjunk, az egyik nemzeti ikon, a Nissan GTR is egy 4,7 méteres autó, sportkocsi létére. A két ország medián (nem átlag!) jövedelme, bár eléggé különbözik, azért nem ég és föld: Amerikában 4500, Japánban 3200 USD-nak felel meg.
Persze azért nemcsak ebben a két országban autóznak, más ellentétpárokat is fel lehet állítani, csak hogy tovább növeljük a káoszt. A viszonylag jómódú norvégok (havi mediánbér 4300 USD) és a viszonylag szegényebb olaszok (2800 USD) autós kultúrája pont nem azt tükrözi, amit várnánk. A norvégoknál van hely, nagyon sok saját kőolajuk van, pénzük is akad bőven, mégis villanyautókkal járkálnak, olyan mereven betartva a 80 km/h-ás autópálya-tempójukat, hogy simán egymás után köthetnénk az egyébként nagyon erős, legfeljebb páréves autóikat az utakon. Hozzájuk képest az olaszok szinte szegények és a 13-20 éves benzines meg dízel, agyonhorpadt autóikat üvegelik lámpától lámpáig, megharcolva minden kereszteződésért, száguldozva és nagyjából fittyet hányva a szabályokra, pedig elvileg spórolniuk kellene. Hogy mindez miért? Nem tudjuk, de ha meg kell találni az okokat, mi inkább a „néplélekben” keresnénk, bármilyen homályos is ez. Az amerikai állítólag hedonista és muszáj teátrálisnak, nyitottnak és harsánynak lennie, míg a japán legalább látszólag szerény. Ez jelenne meg az autókban? A norvég a környezetet védi, az olasz pedig a temperamentumát éli ki a közlekedésben, de úgy tűnik, hogy megint a legközhelyesebb általánosságokig jutottunk.
Mivel a németek szintén inkább szabálykövető nemzet hírében állank, ugyanahhoz a száguldozáshoz, ami az olaszoknak 130-as korlátozás mellett is jól megy, nekik már el kellett törölniük ezeket a korlátokat, legalábbis az autópályáik 60-70%-án ‒ gondolhatnánk. A valóság azonban az, hogy a német autóipar az 1920-as, ’30-as évektől nagyon beindult, a Harmadik Birodalom pedig már 1934-től presztízskérdést csinált abból, hogy a német kocsik legyenek a legjobbak. Nem sokkal később a limitet is eltörölték, és azóta is egyfajta nemzeti kincsként, az egyén szabadságának, felelősségének és az autóipar képességeinek sajátos szimbólumaként kezelik, ezért is tiltakoznak minden észszerű korlátozási javaslat ellen, miközben az autósok átlagsebessége a szinte korlátlan sebességre tervezett Autobahn hálózaton is csak 113 km/h, és 93%-uk 140-nél lassabban halad. Csak adalékként, ha épp nincs terelés vagy dugó, a magyar autópályákon ennél lényegesen gyorsabb a tempó, úgy 140-150 közötti, átlag 17 éves autókkal, rosszabb minőségű utakon. Ki hogyan értelmezi a szabadságot, ugye. A német mehetne, de úgy dönt, hogy nem megy. A magyarnak tilos mennie, de úgy dönt, hogy majd jobban tudja.
Ehhez képest az USA-ban kb. 100 halálos közúti baleset jut 1 millió lakosra, Olaszországban 51, itthon 47-50, Japánban 21-26, Norvégiában 16, a EU átlag pedig 44, persze Norvégia nem EU ország.
A világ egyébként is tele van érdekességekkel. Ott van például Brazília, Kína vagy India, amelyek nagyon különböző országok, de közös bennük, hogy sokan lakják, és egyre több embernek van autója is. India mediánjövedelme kb. 330 USD/hó(!), Brazíliáé 540USD, Kínáé 700 USD. Indiában évente 120, a braziloknál 150, a kínaiaknál 125 ember hal meg közúton egymillió főre vetítve. Kína jelentős behozatalra szorul kőolajból, úgyhogy nagyon igyekszik átállni a villanyautókra. Brazília az egyik legnagyobb olajtermelő, míg India megint csak komoly importőr.
Ehhez képest Kínában sok az új autó, sokkal több, mint pl. a sokkal gazdagabb Olaszországban. Indiában öregek és belsőégésűek a kocsik, már akinek van, de sok a tuktuk és a motor is, ez sem tesz jót a közúti halálozásnak, mégis, egyöntetű vélemény, hogy India lesz Kína után a következő feltörekvő autóipari hatalom. Brazíliában is egész évben motoros szezon van, de ami van autó, az is inkább benzines. Ugyanakkor a braziloknál nagyon sok kis autót látni az utakon, pedig nem nagyon drága a benzin. És melyik Brazília kedvenc autómárkája, 21%-os részesedéssel? Talán egy amerikai, hiszen közel van? Nem, a Chevrolet csak a 3. Talán a Toyota, mint a világ sok-sok másik pontján? Nekik csak az 5. helyre futotta. A dobogó tetején a Fiat áll, míg a Volkswagen 17%-kal a 2.
Mindez náluk például nem következik sem a földrajzból, sem a jövedelemből, és láthatóan semmi köze ahhoz, hogy van-e saját olajuk vagy nincs. Persze a közemberek jövedelme mindig befolyásoló tényező lesz, de a fentiekből láthatjuk, hogy a föld szerencsésebb lakói is nagyon eltérő módon közlekednek, és a szegényebbek is nagyon másként látják a közlekedést egymáshoz képest. Sok múlik például a politikai berendezkedésen, vagy azon is, hogy az adott területen mikor, milyen régen kezdődött a tömeges motorizáció. Meg, ugye a néplélek és más sztereotípiák… Úgy tűnik, a pénz vagy bármi más tényező a balesetek áldozatain sem segít. A gazdag Amerikában viszonylag sokan halnak meg az utakon, a gazdag japánoknál kevesen. Az új autóval járó kínaiaknál sokan, az öreg kocsikkal járó magyaroknál sokkal kevesebben. Mindez talán a sebességgel függ össze? Nos, Indiában az átlagsebesség a zsúfolt utak miatt nagyon alacsony, mégis sok az áldozat, míg itthon meglepően magas a tempó, de arányaiban feleannyi haláleset sincs.
A javaslatunk az ‒ nemcsak az autókra vonatkozóan ‒ hogy próbáljuk meg elengedni az egyszerű világmagyarázatokat, és szemléljük az országokat és autós kultúrájukat a maguk komplexitásában, ha tényleg érdekel bennünket a téma. Ha nem, az sem baj; a németeknél úgyis mindenki száguldozik a pályán, az amcsi vas meg „vényóc”.