„Lassan befordulunk a kereszteződésben, az autó gyakorlatilag néma, amíg megfontoltan felgyorsít 50 km/órára. Száraz a felület, van tapadás, megteheti. Én közben féktelen jókedvemben, hogy vége a hétnek (vagy bármi) tövig nyomom a pedált, egyszerre dobnám az útra a 450 lovacskát és berántom a volánt, hadd táncoljon a feneke a kanyarban; a sokhangszórós rendszerből egy ősrégi Quimby szám cicereg. A kocsit azonban nem zökkenti ki pillanatnyi elmezavarom. Bár az út üres, épp olyan tökéletes nyugalommal közlekedünk, mint bármikor. Valójában a kormány és a pedál csak szoftverhiba esetére van bekészítve, ilyenkor inaktívak. Lényegében annyit érnek, mint mikor gyerekkoromban egy sósperecet tekergetve berregtem, azt képzelve, hogy vezetek. Állítólag vannak még zugműhelyek, ahol beépítenek egy rejtett kapcsolót, ami átveri az Általános Közlekedésfelügyeleti Rendszert, miközben a sofőr tényleg azt csinál az autóval, amit akar, de a minap is fenn volt a hírportálokon, hogy egy ilyen kocsi gazdája 8 évet kapott gyilkossági kísérletért, ezért inkább rá se keresek ilyesmire, nehogy gondolatbűnt kövessek el.”
A CarXpert szervizhálózat mostani írása azt próbálja megfejteni, hogy a fentebbi, természetesen képzeletbeli helyzet utó- vagy disztópia-e, illetve, hogy valójában mennyire vagyunk messze ettől az állapottól.
Nézzük a műszaki paramétereket, ezúttal úgyis az a kevésbé érdekes rész: az autó kormánya, gázpedálja már most is egyre gyakrabban csak elektromos kapcsolattal illeszkedik a járműhöz, ez pipa. Az önvezető rendszerek simán önvezetnek, ha hagyják őket és jóval kevesebb balesetet okoznak már jelen fejlettségükben is, mint az emberek. Az autó már most is pontosan tudja, hol vagyunk, mennyivel megyünk, milyen az út, nappal van-e vagy éjszaka, mennyi a megengedett sebesség, és azt mennyivel lépjük épp túl. Fékez, hogy lassabban menjünk, belenyúl a kormányba, elküld kávézni, ha laposan pislogunk, és szól, hogy ne hagyjuk a gyereket a hátsó ülésen. Van bennük segélyhívó, folyamatosan fent vannak a neten a navigáció miatt, van hangszórójuk, mikrofonjuk, kamerájuk befelé és mesterségesintelligencia-egységük. Sok kocsinak csak meg kell mondani, hova menjen és odavisz. Ez nem sci-fi, hanem fizetős robottaxi szolgáltatás pl. San Franciscóban, ami ezen a bolygón van ám. Ugyanezt az európai kocsik is tudnák, csak még nem hagyják nekik.
2024 óta az EU-ban minden új autóban benne van az EDR-egység (Event Data Recorder), ami lényegében egy fekete doboz. Folyamatosan figyeli a sebességet, a gázt, a féket, a kormányt, a GPS-koordinátákat. Baleset esetén rendelkezésre áll a csattanást megelőző 5 és az azt követő 0,3 mp adata. A következő távoli frissítéssel (OTA) megérkezhetne ‒ egyelőre nincs híre --, hogy a kocsi automatikusan feljelenti a sofőrt minden, akár relatív gyorshajtásnál, vagy ha nem kötött be az övet, nem adta meg az elsőbbséget (tábla és keresztforgalom-figyelő rendszer megvan, ugye?) stb.
Ennyit a technológiáról, amin nem múlhatna semmi, most pedig jöjjön a lényeg! Elsőként a gondolati sztereotípiák:
1.: Ugyan már, ki akarna olyan autót venni, amelyik feljelenti a gazdáját?
Ki akar pont kék BKV-buszokkal járni? Ki akar olyan autót, amelyik állandóan csipog valamiért? Amelyik nem indul el, amíg be nem kötöttük magunkat? Amelyik rángatja a kormányt vezetés közben, ha elfelejtjük ezt minden nyomorult indulásnál, külön kikapcsolni? Néhányan valóban ilyen autókat és buszokat vennének, mások meg nem, de ez van. Tehát ha az a választás, hogy vagy feljelent a kocsi, vagy nem lesz kocsi, akkor a többség ilyet akar majd venni, mondjuk a kötelezően kék BKV-buszok helyett, miközben persze sokan most is a buszt választják, ami egyre racionálisabb döntésnek tűnik.
2.: Ha nincs titkolnivalód és betartod a szabályokat, úgyis mindegy, nem?
Nem. Mert az egyik esetben a szabálykövetés egy döntés, ami szuverén egyénné tesz, annak minden bájával és felelősségével, míg a másik esetben gyerekként, de ha úgy tetszik, tárgyként kezel, akinek a feje felett el lehet dönteni, hogy mit fog csinálni és mit nem. Ehhez képest az ellopott rágógumit kézlevágással büntetni meghagyja a döntés lehetőségét. Itt jön az, hogy „az én gyerekem életéről senki ne hozhasson döntést azzal, hogy gyorsabban hajt”.
Mindenkinek igaza van, persze. Bizonyos tálalásban már a döntés igénye is társadalomellenes, és sérti a többség jogos igényeit. Ha a hiteles statisztikák azt mutatják, hogy 30%-kal kevesebben halnak meg az utakon, amennyiben a kocsik beárulják a gazdáikat, vagy eleve nem tesznek lehetővé bizonyos közlekedési viselkedéseket, ki akar majd a „gyorshajtó gyilkosok” pártján állni? Hiszen a hosszú, de legalább elvárhatóan hosszú életnek minden alárendelhető, nem? Ha a Mátrixban, ha együgyű emésztőlényként (Wall-E), ha teljesen elvágva is minden realitástól, ha valódi kapcsolódás nélkül, de legalább hosszan, boldogan, fájdalommentesen, BIZTONSÁGBAN. Fájdalom, veszély: rossz; biztonság, egészség: jó.
3.: Amúgy is, minek bajlódnál vele?
A telefonunk ingyenes appokat futtat, szórakoztat, összeköt, gondolkodik, fényképez, figyelmeztet, cserébe kis túlzással azt csinál az életünkkel, amit akar. A kocsink sokkal okosabb, miért tenne máshogy? Minek tekergetnénk a kormányt, még bemerevedik a vállunk, így is stresszesek vagyunk, indítja a masszázsfunkciót. Inkább igyunk egy diétás shake-t, a laktózmentes változat most akciós, ha akarjuk, útba is ejti Zozó fagyizóját, a driveablaknál most nincsenek sokan, csak 3 perc különbség menetidőben. Mivel torlódás van a főúton, pont kényelmesen megisszuk hazáig. Ugye milyen jó ötlet? Csak mondjuk ki hangosan, hogy akarjuk.
Ha az embert (Homo sapiens, de már a korábbiak is) a problémái, kudarcai, betegségei, konfliktusai tanították meg küzdeni és alkalmazkodni a környezetéhez, tették pont azzá, ami ma, akkor mindezek hiánya, az, hogy mind inkább a környezet alkalmazkodik hozzá, vajon mivé teszi majd? Miért hagyjuk, hogy a Forma–1-ben élő, értékes emberek vezessék a nagyon gyors, gyúlékony autókat sisakban, tűzálló kezeslábasban, eleve nyakmerevítővel, ketreccel a fejük körül, mikor az önvezető F1-es kocsik sokkal gyorsabbak lehetnének, jobban kímélnék a környezetet és soha nem sérülne meg senki? Sőt, miért nem virtualizáljuk az egész versenyt, és adjuk az árát állatmenhelyeknek? Minek ehhez aszfaltcsík, amikor a teljes verseny úgy, ahogy van lemodellezhető, csak informatikai kapacitás kérdése? Sokkal olcsóbb lenne, meg környezetbarátabb és sokkal látványosabb a nézők számára.
Jelen sorok írója boldog, amikor alig tudja kivakarni este az olajat az ujjlenyomatából, amikor ‒ na jó, kicsivel később… ‒ megégeti egy még nem eléggé kihűlt olajteknő, vagy amikor megtalál egy hibát, amivel a diagnosztikai szoftver már nem boldogult, bár egyre kevesebb ilyen van. És Ön, kedves olvasó? Individualista, vagy kollektivista? Hol húzza meg a határt? Ha megkérdeznék, milyen feltételekkel kötne társadalmi szerződést? Venne egy biztonságosabb, kényelmesebb autót viszonylag jó áron, amivel cserébe soha nem tud rosszalkodni? Önnek mi fér még bele és mi férjen bele „másoknak”?